A távhő jelentősége

A távhőszolgáltatás nemzeti érték

Új életvitelhez, új lakáskultúrához, más, tisztább környezethez szoktatta az embereket. Ne feledkezzünk meg a hajdani nagy budapesti, tatabányai és miskolci szmogokról: még a hetvenes évek elején is előfordult, hogy több napon keresztül napközben is esti sötétségbe borult egy-egy város, a levegő szennyezettsége pedig a ma megengedett értékeknek a 20-40-szeresét is elérte. Természetesen nem egyedül a távhőszolgáltatásnak köszönhető a levegő minőségének javulása, de alkalmazása nélkül sokkal több kémény füstölögne az épületek tetején és szennyezné a közvetlen lakókörnyezetet.

"Mi olyan radikálisan megváltoztattuk a környezetünket, hogy most mi magunknak kell megváltoznunk, hogy ebben az új környezetben létezni tudjunk."
(Robert Wiener)

A távhő tehát korántsem a múlt, inkább az átgondolt fejlesztések eredményeként elérhető jövő, biztonságos, tiszta és egy-egy város energetikai szempontjait messzemenően kiszolgáló fűtési mód. A távhőszolgáltatás nem csak környezetvédelmi szempontból tekinthető nemzeti értéknek. A kiépített és üzemeltetett távhőhálózatok a nemzeti vagyon részét jelentik, mintegy kétmillió ember számára biztosítják a kényelmes lakhatás, a biztonságos fűtés és melegvíz-szolgáltatás feltételeit.

Nemzetgazdasági szempontok alapján a távhő igen nagy jelentőségű, hiszen a villamos energiával együtt termelt hő gazdaságosan állítható elő. Ráadásul 30-40 százalékkal kevesebb energiahordozó elégetésével, és ugyanennyivel kevesebb szennyezőanyag kibocsátásával jár, mintha a két terméket külön-külön állítanák elő. Az 1998-ban elfogadott távhőtörvény rendelkezik arról, hogy a két termék, a villamos energia és a hő között meg kell osztani a kapcsolt termelés kisebb energiaköltségéből keletkező hasznot, ami alkalmazása esetén a hőárak csökkenését eredményezi. Erre konkrét példák is rendelkezésre állnak ott, ahol kogenerációs termelést alkalmaznak, mint például a Csepeli Áramtermelő Kft. vagy az Újpesti Erőmű esetében.