Imázskampány

Nyereményjáték

Nyereményjátékunk három hétig tart, amely során a Játékosoknak helyesen kell válaszolnia egy, a FŐTÁV-val kapcsolatos feleletválasztós kérdésre. Amint a Játékos választott a három válaszadási lehetőség közül, egy pop-up ablakban egyből megjelenik az üzenet, hogy a helyes, vagy a helytelen választ adta-e meg. Az sms-ben játszók közül, a helyes válaszadók pedig automatikusan kerülnek be a sorsolásba.

Egy Játékos egy héten egy alkalommal vehet részt a Játékban. A Játék végén azok közül sorsolunk, akik legalább egyszer játszottak. A nyerési esélyeket növeli, ha a Játékos mind a három héten játszik, hiszen akkor háromszor kerül a neve a sorsolási kalapba. A játékba akár a Játék harmadik hetében is be lehet szállni, a kérdések visszanézhetőek, így a játékosok akár a játék lezárását megelőző napon is részt vehetnek a megmérettetésben.

SMS játék

2015. december 01-20. között tart a kampány sms játéka, amely során a Játékosoknak helyesen kell válaszolnia egy, a Főtávval kapcsolatos feleletválasztós kérdésre A nyomtatott sajtóban (Blikk Budapest) 3 alkalommal jelenik meg a sajtó hirdetés, melyek mindegyikében megtalálható az aktuális heti kvíz kérdés. A kvíz kérdésekre sms-ben lehet a válaszokat elküldeni, a +36 70 345 7834 normál díjas sms számra. A helyesen válaszolók között 2015. december 21-én 3 nyertes sorsol ki a szervező, MyAd Marketing Kft.

A Játék lezárását (2015.12.20. 23:59:59) követően Szervező összesen három nyertest sorsol ki az sms-ben és a FŐTÁV Facebook oldalán helyesen válaszolók közül.

A játék időtartama: 2015.12.01. – 2015.12.20.
Sorsolás és eredményhirdetés: 2015.12.21.

Nyeremények

Szervező a Játék során összesítve véletlenszerűen elektronikus úton sorsol azok közül, akik vagy a Facebookon, vagy az SMS játékon részt vettek. A Játékosok közül Szervező összesen 3 db vásárlási utalványt sorsol ki 2015. december 21. napján a 1033 Budapest, Szentendrei út 95. 8. ép. mfszt 62. helyszínen azok közül, akik részt vettek a Játékban.
 

  • 200.000 Forint értékű vásárlási utalvány a FŐTÁV Zrt. felajánlásával, mely a Szatmári Épületgépészeti és Fürdőszoba Szaküzletlánc budapesti  üzleteiben váltható be
  • 100. 000 Forint értékű vásárlási utalvány a FŐTÁV Zrt. felajánlásával, mely a Szatmári Épületgépészeti és Fürdőszoba Szaküzletlánc budapesti  üzleteiben váltható be
  • 50. 000 Forint értékű vásárlási utalvány a FŐTÁV Zrt. felajánlásával, mely a Szatmári Épületgépészeti és Fürdőszoba Szaküzletlánc budapesti  üzleteiben váltható be

A vásárlási utalvány nem sokszorosítható és kizárólag egy alkalommal használható fel, a vásárlási utalványon feltüntetett időtartamig.

A nyeremények átvehetők a Szatmári Kft. alábbi budapesti üzeleteiben az utalványok kézhezvételétől számított 3 hónapon belül:

  • Budapest, IV.ker. Külső Váci út 61-63.
  • Budapest, VIII.ker. Práter u. 44-48.
  • Budapest, X. ker. Gyömrői út 1-5.
  • Budapest XVI. ker. Vidám vásár u. 36.
  • Budapest XIX ker. Üllői út 280.
  • Budapest XXII.ker. Nagytétényi út 49. (Nyitás alatt, várhatóan december közepén-végén nyit.)

Kik vehetnek részt a játékban?

  • A Játékban részt vehet minden 18 évet meghaladó természetes személy, aki a 2. pontban megjelölt módon pályázatot tölt fel és magyarországi tartózkodási- vagy lakóhellyel rendelkezik (a továbbiakban: Játékos).
  • Amennyiben a nyertes cselekvőképességében korlátozott, úgy a nyereménnyel kapcsolatos érdemi ügyintézésre, valamint a nyeremény átvételére csak törvényes képviselőjével együtt jogosult.
  • Amennyiben a nyertes cselekvőképtelen, úgy nevében kizárólag törvényes képviselője járhat el.
  • A Játékban a Szervezők, mint a Játék lebonyolítója dolgozói és közreműködői, valamint mindezen személyek Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói nem vehetnek részt.
  • A Játékos a nyereményjátékban való részvétellel elismeri, hogy teljes körűen megismerte a Játékszabályzatot, valamint az Adatkezelés szabályzatot és azok rendelkezéseit feltétel nélkül elfogadja.
  • Amennyiben a Játékos jelen részvételi szabályzatot vagy annak bármely rendelkezését nem fogadja el, valamint azzal kapcsolatban kifogást emel, a Játékban nem jogosult részt venni, illetve a Játékból automatikusan kizárásra kerül.
  • A Játék lebonyolítása, illetve az abban való részvétel a jelen Játékszabályzat szerint történik. Amennyiben a Játékszabályzat valamely kérdést nem szabályoz, úgy a hatályos magyar jogszabályok vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Játékszabályzat ITT ÉRHETŐ EL.

Adatvédelmi nyilatkozat ITT ÉRHETŐ EL.

A nyereményjáték az applikáción keresztül érhető el, IDE KATTINTVA.